Mindig kimondottan háklis voltam arra, ha nem tudtam kialudni magam. Későn fekvő és későn kelő típus voltam, ehhez igazodott a kutyánk bioritmusa is, és szerencsére a munkám is egy időben. Így mindig mosolyogva ébredtem, és meg volt a 8-9 óra nyugodt éjszakai alvásom.
De ennek már hónapok óta búcsút mondtam. Kezdetben azért, mert a babavárás végén már sehogy sem tudtam aludni. Egyszerűen már mindenhogy rossz volt. Hason ugye nem lehetett, háton sem egy idő után, az oldalt fekvés is kész kínszenvedés volt számomra az utolsó hónapokban. Nem egyszer már hajnali 4-kor a kanapén ülve kukorékoltam, kialvatlanul, frusztráltan, és vártam...Persze mindenki azt mondta, hogy most aludjam ki magam, amíg még lehet...hát persze, könnyű azt mondani, én tényleg szerettem volna.
Aztán eljött a szülőség kézzelfogható része, és én végre alhattam a hátamon (hason továbbra sem ment egy jó darabig a derékfájás miatt). A min. három óránkénti etetések zombi üzemmódban mentek, de sebaj, szerencsére gyorsan vége lett az éjszakázásoknak, drága gyermek érezhette, hogy anya éjjel szeret aludni, ezért 6 hetes korától 8-tól alszik hajnali 4-5-6-ig, mikor, hogy.
A gond ugye nem is ez lenne, sokkal inkább az, hogy nem igazán tudok lefeküdni aludni akkor, mikor ő. Mire 8 körül ágyba kerül, és elalszik, nekem akkor szabadul fel egy kis időm. Logikus, hogy bőven van mit csinálnom abban a 3-4 órában, amit felnőttként tölthetnék el. Ez viszont azzal jár, hogy 4-5 között fel kell kelnem pelust cserélni (vagy felkel apa, ha aznap szabadnapos, ill. én már zombi vagyok), majd egy kis bóbiskolás után etetni. Jó esetben közben visszaalszunk, rosszabb esetben 5-6 között már ébren vagyunk. Ilyenkor mondjuk fél 8-tól újabb alvás, de ha nem akarom semmittevéssel tölteni az egész napot, akkor én ezt az időt reggelizésre, mosogatásra, rendrakásra stb. fordítom.
Egyszóval hamar egyértelművé vált, hogy a korábbi életmód, menetrend nem tartható fenn tovább, ha az embernek gyereke lesz. Ez ennyire egyszerű, ill. mégsem. Ragaszkodhatunk a korábbi életformához, de az hosszú távon frusztrációt eredményez, ami köztudottan nem tesz jót az arcbőrnek és a közérzetnek. Hosszú hetekig viaskodtam a szituációval, mire végre rájöttem, hogy ha szeretném az anyaság mellett egyéb feladataimat is teljesíteni, akkor át kell szerveznem a napjaimat. A gyerekkel nem lehet félgőzzel foglalkozni, ő egész embert kíván, főleg, mikor ilyen pici. De este 8-kor sem szeretnék még ágyba kerülni, hiszen nem csak anya vagyok, hanem felnőtt nő is, akinek van munkája, hobbija, férje stb.
A bagolyból tehát pacsirta lett, logikusan az alvásidőm csökkentésével tudok több időt nyerni. Jelenleg úgy néz ki, hogy éjfél körül fekszem, 4 körül kelek, a gyermek visszaaltatása után dolgozom, elolvasom az e-maileket, híreket, reggelizem és kávézom, majd mikor ő felkel, vele vagyok, aztán mikor egy picit el van egyedül, csinálok egy kis házimunkát, majd mikor visszaalszik, alszom picit én is. És ez így megy estig: mikor ő alszik vagy egyedül játszik, csinálok valami hasznosat, hogy haladjak a dolgommal, a köztes időben játszunk, etetek, pelenkázom, sétálunk stb. Szereti például nézni, mikor edzem, és közben bohóckodom neki, így az edzést általában le lehet tudni az ébrenléte alatt.
Összességében véve egy egészen más napirendet igényel, ha valakinek gyermeke van. Sokkal sűrűbbek így a napok, és nem mondom, hogy mindenre jut idő. Közel sem. Az is luxusnak tűnik innen nézve, hogy régen simán megtehettem, hogy hosszú órákig olvastam, filmet néztem, aludtam. Ma már örülök, hogy egyhuzamban van két órám. Sokat segít egy jó partner, és egy hatékony időbeosztás. Ami jelen esetben nem egyenlő azzal, hogy órára lebontva megtervezzük a napunkat. Mert azt már az első percben át is húzhatjuk vastag tollal, ugyanis a gyerekek nem ismerik az órát. Azt viszont be lehet tervezni, hogy egy adott nap mit szeretnénk elvégezni. És persze esőnapot is, mert egy front, a fogzás, vagy bármi váratlan keresztül húzhatja a számításainkat. De az a mosoly...az mindent megér, nem igaz? :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése