Sosem voltam egy türelmes fajta úgy általában, mindenbe óriási lelkesedéssel és határtalan türelmetlenséggel vágtam bele eddigi életem során. Egyszerűen annyira felpörget minden új lehetőség, kihívás, esemény, hogy nem szeretek várakozni ezekre :)
A kislányom érkezésével ez mára mérséklődött, kezdve a koraszülés elhárítására elrendelt kórházi tartózkodással. Már akkor kaptam egy intelmet, hogy itt az idő lassítani, és várni arra, hogy minden menjen a maga rendje és módja szerint. Kínszenvedés volt számomra az a két hónap, amit a végén pihenéssel kellett töltenem, mintha lassított felvételen néztem volna magam :D De próbáltam elfogadni, hogy ez mostantól így lesz, illetve, hogy türelmesebbnek kell lennem.
A lányom azóta is tanít, nap, mint nap, én pedig egyre jobb vagyok :) Az elmúlt hetekben ugyanis megkezdődött a fogzás, és mivel ő nem volt hasfájós baba, így számunkra új kihívást jelent a nyöszögéssel és időnként sírással tarkított órák kibekkelése.
A legnehezebb ebben a helyzetben szerintem azt nézni, hogy szegény babánk szenved, és mi nem sokat tehetünk, az ugyanis, hogy jönnek a fogacskái, az élet rendje, és egy kis csoda, ami nagy mérföldkő az életében (ahogyan lesz még sok száz másik is persze). Ezt persze el is mondtuk neki, de ő nem igazán értékelte a lelkesedésünket ez iránt, érthető okokból.
Mit lehet ilyenkor tenni? Túl sok mindent nem, drukkolni, hogy mielőbb kint legyenek a kis fehér fogak. Ilyenkor a nyűgös baba figyelmét meg lehet próbálni elterelni játékokkal, ez ideig-óráig működik, de nem sokáig. Én egyszerűen csak felveszem, ölelem és vigasztalom, és csendben, legbelül vele együtt szenvedek, miközben kifelé türelmesen- és már süketen-, nyugodtan csitítgatom, mikor neki éppen fáj.
Érdekes, mert most jött el az a rész nálam, hogy mikor a baba alszik, én is alszom :D Korábban ilyenkor tettem-vettem, csináltam a kis dolgaimat, de most átálltam kicsit, mert kezdek kialvatlan lenni :) Viszont már alig várjuk, hogy alul kibújjanak a kis nyuszifogai, biztos nagyon helyes lesz :D Addig meg a behűtött rágókájával próbáljuk enyhíteni ezt az időszakot neki.
És persze van az a rész, amikor az ember képtelen tovább türelmes maradni. Mert megtörténik, mindenkivel, ez egyértelmű. Amikor semmi nem jó, amikor semmi nem segít, amikor úgy érezzük, hogy már 5 perc sírást sem bírunk tovább hallgatni, kész, vége, besokalltunk. Olyankor két dolgot szoktam tenni: megkérem a férjem, hogy álljon a helyzet magaslatán, amíg én sétálok egyet a kutyával a friss levegőn, veszek egy zuhanyt vagy hasonló. Vagy egyszerűen megölelem a kislányom, és magamban imádkozom, hogy gyorsan oldódjon meg a problémája. Mert van olyan, hogy semmit sem lehet tenni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése